Menü
2025. 02. 03
TARTALMAS PROGRAMON VEHETTEK RÉSZT DUÁLIS HALLGATÓINK
Fontos számunkra az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával való együttműködés, kiemelt figyelmet fordítunk rá, hogy a nálunk munkát teljesítő duális hallgatók tartalmasan töltsék idejüket, és minél szélesebb körben szerezzenek tapasztalatokat.
TARTALMAS PROGRAMON VEHETTEK RÉSZT DUÁLIS HALLGATÓINK

Időről időre – ahogyan operatív területen dolgozó munkatársaink is, – a nálunk gyakorlatot teljesítő duális hallgatók is részt vesznek projektlátogatásokon. Az idei évben ez volt az első ilyen alkalom, amikor 2025. január 31-én egy teljes napot tölthetett együtt a csapat, és bejárták vállalatunk valamennyi folyamatban lévő projektjét.

A hallgatók elmondása szerint ezek a programok nemcsak azért jók, mert felszabadult a hangulat, és jó a társaság, hanem azért is, mert testközelből láthatják mennyit halad egy-egy építkezés a látogatásaik között. A hallgatók a hétköznapokban különböző projektekre vannak beosztva, és mindenki csak a saját csapatával, saját projektjével találkozik. Az ilyen alkalmakon pedig körbevezethetik társaikat saját terepükön, beszámolhatnak a projektjük előrehaladásáról, és megtapasztalhatják ugyanezt a többi projekten is.

A nap végén egy beszélgetéssel zártuk a programot dunaújvárosi irodaházunkban, ahol a hallgatók mesélhettek róla, hogy hogyan érzik magukat a Grabaricsnál, milyen tényezők serkentik a motivációjukat, és milyen célokkal állnak a 2025-ös év elé.

TARTALMAS PROGRAMON VEHETTEK RÉSZT DUÁLIS HALLGATÓINK
TARTALMAS PROGRAMON VEHETTEK RÉSZT DUÁLIS HALLGATÓINK
  • A Dun & Bradstreet nemzetközi üzleti információszolgáltató és -minősítő minden működő vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát osztályozza egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított módszertan alapján. Így került kiválasztásra cégünk, a Grabarics Kft. is, mint a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike.
  • A Budai Irgalmasrendi Kórház átfogó rekonstrukciója és bővítése 2026 februárjában sikeresen lezárult, a projekt generálkivitelezője a Grabarics Építőipari Kft., amely a teljes kivitelezés során kiemelkedő szakmai felkészültséggel valósította meg a modern egészségügyi infrastruktúra és a műemléki környezet összehangolását.
  • Újabb látványos szakaszához érkezett a Dreher Sörgyárak fejlesztése: elértük az épületek legmagasabb pontját, amelyet a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepség keretében ünnepeltünk meg.
  • A Grabarics Kft. generálkivitelezőként vesz részt a ROCKWOOL tapolcai telephelyén megvalósuló Bazalt III projektben, amelynek keretében a meglévő iroda-, műhely- és raktárterületek átfogó fejlesztése és átalakítása valósul meg. A projekt tervezett befejezése, a műszaki átadás-átvétel megkezdése 2026. harmadik negyedévére ütemezett.
  • Február 13-án, pénteken ismét különleges alkalom hozta össze a Grabarics közösségét: második alkalommal rendeztük meg nyugdíjas találkozónkat.