
A május végén tartott ünnepségen a Bíráló Bizottság beszédében kiemelte, hogy az Építőipari Nívódíj különleges rangját éppen az adja, hogy azt a szakma adományozza a szakmának.
A Schneider Electric új gyára ma Magyarország egyik legkorszerűbb villamosipari üzeme, amely nemcsak technológiai színvonalával, hanem fenntarthatósági megoldásaival és magas építészeti minőségével is kiemelkedik. A Bíráló Bizottság értékelése szerint a projekt a gondos tervezés, a kivitelezés műszaki színvonala, valamint a környezettudatos szemlélet terén egyaránt kategóriájának élvonalába tartozik.
A díjazott beruházás a Grabarics Kft. Design + Build konstukciójában valósult meg. A projekt sikeres megvalósításában pedig kiemelt szerepet játszott a Mérnök-Mátrix Zrt. mint tervező, a Tomlin Kft. mint projektlebonyolító, valamint a kivitelezésben közreműködő partnerek – az Evotech Kft., a Ver-Bau Kft. és a Padló Service Kft. – továbbá számos alvállalkozó. Az érintett szereplők összehangolt szakmai együttműködése jelentősen hozzájárult a projekt eredményes megvalósításához.
„Jó érzésekkel tekintünk vissza a közös munka időszakára. A projekt során végig magas szintű szakmai együttműködés, fáradhatatlan hozzáállás és kölcsönös bizalom jellemezte a csapatok munkáját. Bízunk benne, hogy a jövőben ismét lehetőségünk lesz együtt dolgozni”
– fogalmazott Apáthy Ákos, a Grabarics Kft. termelési igazgatója.
A Grabarics Kft. számára ez az elismerés különösen fontos visszajelzés. Vállalatunk az elmúlt években több alkalommal is részesült Építőipari Nívódíjban, valamint Építési Alkotói Különdíjban, ami jól mutatja, hogy a magas műszaki minőség, a megbízható projektmegvalósítás és az innovatív szemlélet hosszú távon is meghatározza működésünket.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric Dunavecsei Okosgyára immár nemcsak a magyar ipar egyik meghatározó létesítménye, hanem egy olyan projekt is, amelyet a szakma a legmagasabb szintű elismerésben részesített.