Menü
2019. 05. 13
Hatodszor is Business Superbrands
Nagy megtiszteltetést jelentett számunka, mikor 2014-ben először, idén pedig hatodszor is bekerültünk a legnépszerűbb márkák közé Magyarországon és elnyertük az egyik legjelentősebb nemzetközi márkaértékelési rendszer védjegyét, a Business Superbrands címet.
Hatodszor is Business Superbrands

 

E díj különösen nagy jelentőséggel bír a Grabarics Kft. számára, mert Superbrands védjegyek magas minőséget szimbolizálnak. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll. A független szakértőkből álló zsűri véleménye továbbra is azt jelzi, hogy jó úton járunk, és cégpolitikánk továbbra is kiemelkedően szolgálja Partnereink, Ügyfeleink, végső soron az ágazat, az ország érdekeit.

Köszönjük az elismerést, és az elkövetkező években is arra törekszünk majd, hogy újra és újra elnyerjük, hiszen a Business Superbrands minősítés nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt a díjazott márkák ügyfeleinek mindennapi választásához. Pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. akik döntésükkel tanúsítják a díjazottak eddigi sikerességét és hitelességét.

A rangos kitüntetéssel idén tizenötödik alkalommal díjazták a márkaerő, az ismertség, a megbecsültség és a tradíció tekintetében legerősebbnek bizonyuló fogyasztói márkákat. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

  • A Dun & Bradstreet nemzetközi üzleti információszolgáltató és -minősítő minden működő vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát osztályozza egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított módszertan alapján. Így került kiválasztásra cégünk, a Grabarics Kft. is, mint a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike.
  • A Budai Irgalmasrendi Kórház átfogó rekonstrukciója és bővítése 2026 februárjában sikeresen lezárult, a projekt generálkivitelezője a Grabarics Építőipari Kft., amely a teljes kivitelezés során kiemelkedő szakmai felkészültséggel valósította meg a modern egészségügyi infrastruktúra és a műemléki környezet összehangolását.
  • Újabb látványos szakaszához érkezett a Dreher Sörgyárak fejlesztése: elértük az épületek legmagasabb pontját, amelyet a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepség keretében ünnepeltünk meg.
  • A Grabarics Kft. generálkivitelezőként vesz részt a ROCKWOOL tapolcai telephelyén megvalósuló Bazalt III projektben, amelynek keretében a meglévő iroda-, műhely- és raktárterületek átfogó fejlesztése és átalakítása valósul meg. A projekt tervezett befejezése, a műszaki átadás-átvétel megkezdése 2026. harmadik negyedévére ütemezett.
  • Február 13-án, pénteken ismét különleges alkalom hozta össze a Grabarics közösségét: második alkalommal rendeztük meg nyugdíjas találkozónkat.