Menü
2015. 02. 04
Fási Balázstól búcsúzunk
Mély megrendüléssel tudatjuk a szomorú hírt, miszerint – türelemmel és bizakodó hittel viselt – hosszú, súlyos betegség és szenvedés után, életének 49. esztendejében 2015. január 25-én elment közülünk FÁSI BALÁZS gazdasági igazgatónk, munkatársunk, barátunk. Balázs hiányát nehéz felfogni, megérteni, elhinni. Emlékét szeretettel fogjuk őrizni. Személyében nagy veszteség érte a Grabarics Építőipari Kft-t.
Fási Balázstól búcsúzunk



Szeretett munkatársunk, barátunk a Dunaújvárosi Főiskola szervező üzemmérnök szakán végzett 1988-ban. A főiskola elvégzése után 13 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Ez időszak alatt több beosztást és területet is kipróbált, közben elvégezte a Budapesti Pénzügyi- és Számviteli Főiskolát. 2011-ben a Dunai Vasműt otthagyva – már gazdasági szakemberként – egy budapesti informatikai cégnél helyezkedett el, ahol gazdasági vezetőként három évet töltött el. Ezután szabadúszóként dolgozott egészen 2010-ig, amikor is vállalatunknál gazdasági igazgatóként kezdte meg szakmai tevékenységét.


Alábbiakban Karacs László, a Grabarics Kft. ügyvezetőjének megemlékezését olvashatják.


Kedves Munkatársunk, Barátunk! Kedves Balázs!


Mély fájdalommal tölt el, hogy végleg búcsúznunk kell. Végleg búcsúznunk kell, amely azt is jelenti, hogy többé már nem fogunk kora reggel az irodaházban beszélgetni arról, hogy mi történt velünk az elmúlt napokban, hogy alakultak dolgaink a magánéletben, milyen események voltak a minap folyamán a céges ügyek, munkák vonatkozásában, milyen feladatokkal kell szembenéznünk az elkövetkező mindennapjainkban és nem battyogunk le a másodikról öreg estébe fordulva a munkával töltött napjaink végén.

A Grabarics Kft-hez 2009. év végén csatlakoztál és töretlen, dinamikus előrehaladással váltál a cég managementjének oszlopos tagjává, lettél cégünk gazdasági igazgatója. Gazdasági igazgatója, de sokkal több is ennél. Az általános feladatokat példamutató szorgalommal a munka iránti alázattal, rendkívüli erővel végezted minden esetben. Munkabírásod egészen kiemelkedő volt, sokszor – ha nem is mondtam – de őszintén csodáltam. Büszke vagyok, hogy munkatársad, barátod vagyok. Nagyon jó volt Veled együtt dolgozni.

Természetesen ez mellett azt is bátran jelentem ki, hogy Neked volt a legszélesebb körű és legalaposabb, minden területre és munkatársra kiterjedő aktív munkakapcsolatod a management tagjaitól kezdve a fizikai dolgozókig. Munkakörödet a munkaköri leírásodhoz képest messzemenőkig túlteljesítve, a cég minden területével volt közvetlen kommunikációd, ahol szükség volt Rád, ott biztos hogy jelentkeztél és a személyedből és képességeidből eredően mindenhol hasznos közreműködéseddel jelentősen hozzájárultál a cégünk megfelelő működésének fenntartásában, annak fejlesztésében. Pedig a nehéz, válságos idők első felében érkeztél, amikor már minden megváltozott és a munka sokkal nagyobb igénybevételt jelentett mindenki számára, de Te még ekkor is kitűntél közülünk.

Kreatív, progresszív gondolkodásod garancia volt arra, hogy az Általad képviselt tudás a cégben mindig naprakész, előremutató legyen. Pozitív kisugárzásod sokszor adott erőt Nekem és a Kollégáinknak is. Makacs módon sohasem ismertél lehetetlent. Még a leggyengébb helyzeteinkben is, amikor már mindenkinek elszálltak az érvei és gondolatai, Rád számítani lehetett, hogy újra nekiveselkedve megpróbálod az ügyet kilendíteni a holtpontról és sokszor tudtunk ezen nyomokon tovább haladva  eredményeket elérni.

Nagyon nehéz elfogadni azt, ami történt Veled!

Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy többet már nem fogunk beszélgetni!

Nagyon nehéz elfogadni, hogy nem osztozhatunk egymás örömeiben!

Nagyon nehéz, tudomásul venni, hogy ilyen hirtelen itt hagytál bennünket!

Bár tudhattunk volna jobban, többet segíteni Neked küzdelmedben, bár sikerült volna legyőznöd ezt a gyilkos kórt!
Nem így történt. Mi és a külvilág túl gyenge volt, nem értünk fel Hozzád, nem tudtunk megvédeni Téged.

A Grabarics Kft munkatársai nevében köszönöm Neked munkádat, a dolgos hétköznapokban és vidám pillanatainkat az ünnepnapokban. Mert a következetes munka mellett mindig jutott idő egy kis cinkos humorra és viccelődésre is. Ezeken igen jókat mulattunk és sokszor idéztük őket, amikor a helyzet már csak így volt tartható, de voltak olyanok is, amikor csak úgy jöttek a poénok és nevetések egy néhány percre, majd felüdülve folytattuk tovább a munkát.

Cégünk, a Grabarics Kft már sohasem lesz ugyanolyan, mint Veled. Nem tud olyan lenni, mert Téged egy az egyben helyettesíteni nem lehet. Egy kicsit más lesz, de emlékedet és gondolataidat, cselekvő eredményeidet igyekszünk megtartani és tovább építeni, ahogy azt Te is tennéd az idő előre haladtával.

El kell búcsúznunk egy időre, de a lelked velünk marad mindörökké!
Kívánjuk, hogy nyugodjál békében!

Kedves Balázs, Kedves Barátunk.

  • Elkészült Európa egyik legmodernebb hírközléstechnikai komplexuma, ami a Narnia-regényfolyam varázslatos világára hasonlít – mondta Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a szervezet mérésügyi épületkomplexumának átadóján.
  • Nagyszabású létesítménnyel gazdagodott Szeged 2021 decemberében, amikor átadták a Szegedi Multifunkcionális Kézilabdacsarnokot (más nevén a PICK Arénát). ). A sportközpont komplett előregyártott szerkezetének gyártmány tervezését, az elemek gyártását és helyszíni szerelését a Grabarics Vasbeton végezte.
  • A Grabarics Development előkészítés alatt lévő projektje egy a Budapest II. kerület Pasaréten, a Kapy utca 16. szám alatti ingatlanon fog megvalósulni egy 5 lakásos társasház formájában. Jelenleg az előtervezési munkák folynak.
  • A Grabarics Dekorbeton létrehozását a Grabarics Kft. által kivitelezett munkák során felmerülő és a növekvő külső igények is indokolták. Új dekorbeton üzemünklétrehozásával egy régi álmunk vált valóra, mellyel további lépést tettünk a dekorbetonban rejlő lehetőségek jobb kiaknázása felé.
  • Egy 30 éves cég történetében szép számmal vannak nyugállományú munkatársak is, akik egykor maguk is szerves részei voltak a Grabaricsos mindennapoknak.