Menü
2018. 03. 22
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Bokrétaavatót tartottak a Thyssenkrupp német autóipari világcég épülő debreceni gyáránál 03.22-én, az üzem ugyanis elérte legmagasabb pontját.

A debreceni beruházás értéke közel 11 milliárd forint, amellyel 2019-ig a Thyssenkrupp 250 új munkahelyet teremt a városban.

Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp hazai leánycégének ügyvezető igazgatója magyarul mondta el köszöntőjét. Mint fogalmazott, az elmúlt két évben több mint 42 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást hajtottak végre Magyarországon, s Debrecennel együtt immár négy városban működnek. A debreceni üzemről azt mondta az ügyvezető, félig elkészült.

Szabó István, a debreceni gyár igazgatója elmondta, hogy a 20 ezer négyzetméter alapterületű gyárat a legmodernebb technológia alapján építik fel, s már a termelő eszközöket is elkezdték üzembe helyezni; az első próbaüzemek sikeresek voltak.

A köszöntők után húzták fel a bokrétát a gyárépület homlokzatára.

A Thyssenkrupp az egyetemi Agrár Innovációs Parkban építi fel a gyárát, az építkezés tavaly májusban indult.

Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
Elérte legmagasabb pontját a Thyssenkrupp épülő debreceni üzeme
  • A Dun & Bradstreet nemzetközi üzleti információszolgáltató és -minősítő minden működő vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát osztályozza egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított módszertan alapján. Így került kiválasztásra cégünk, a Grabarics Kft. is, mint a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike.
  • A Budai Irgalmasrendi Kórház átfogó rekonstrukciója és bővítése 2026 februárjában sikeresen lezárult, a projekt generálkivitelezője a Grabarics Építőipari Kft., amely a teljes kivitelezés során kiemelkedő szakmai felkészültséggel valósította meg a modern egészségügyi infrastruktúra és a műemléki környezet összehangolását.
  • Újabb látványos szakaszához érkezett a Dreher Sörgyárak fejlesztése: elértük az épületek legmagasabb pontját, amelyet a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepség keretében ünnepeltünk meg.
  • A Grabarics Kft. generálkivitelezőként vesz részt a ROCKWOOL tapolcai telephelyén megvalósuló Bazalt III projektben, amelynek keretében a meglévő iroda-, műhely- és raktárterületek átfogó fejlesztése és átalakítása valósul meg. A projekt tervezett befejezése, a műszaki átadás-átvétel megkezdése 2026. harmadik negyedévére ütemezett.
  • Február 13-án, pénteken ismét különleges alkalom hozta össze a Grabarics közösségét: második alkalommal rendeztük meg nyugdíjas találkozónkat.