Menü
2015. 01. 31
Bemutatjuk a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai épületét
2013 márciusában vette kezdetét az a kivitelezői munka, mellyel a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai épülete került bővítésre egy új, 90 ágyas hotelszolgáltatás-szerű szárnnyal. (Képekért kattintson)
Bemutatjuk a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai épületét

Az épület alapkövét júniusban helyezték el, 2014. október 21-én pedig sor került az épület ünnepélyes átadására. Az új épületegység 5 emeletes, 45 db kétágyas szobával rendelkező, orvosi rendelőkkel és kezelő-helyiségekkel, valamint saját konyhával, büfével és kávézóval tarkított épületegységgel bővült.

A mintegy 1,5 milliárd forint összköltségből megvalósuló projekt befejeztével az Intézmény szakemberei nemzetközi szinten tudják ellátni a mozgásszervi, nőgyógyászati és pszoriazis panaszokkal érkező hazai és külföldi pácienseket.

Az építmény alig több mint egy év alatt készült el, mely nem csupán a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház életében, hanem a hazai egészségügyben is kiemelt jelentőséggel bír. Az új épületszárnyban ugyanis európai színvonalon, modern szállodakörülmények között kezelik majd a pikkely-sömört és annak társbetegségeit.

Bemutatjuk a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai épületét
Bemutatjuk a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai épületét
  • Elkészült Európa egyik legmodernebb hírközléstechnikai komplexuma, ami a Narnia-regényfolyam varázslatos világára hasonlít – mondta Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a szervezet mérésügyi épületkomplexumának átadóján.
  • Nagyszabású létesítménnyel gazdagodott Szeged 2021 decemberében, amikor átadták a Szegedi Multifunkcionális Kézilabdacsarnokot (más nevén a PICK Arénát). ). A sportközpont komplett előregyártott szerkezetének gyártmány tervezését, az elemek gyártását és helyszíni szerelését a Grabarics Vasbeton végezte.
  • A Grabarics Development előkészítés alatt lévő projektje egy a Budapest II. kerület Pasaréten, a Kapy utca 16. szám alatti ingatlanon fog megvalósulni egy 5 lakásos társasház formájában. Jelenleg az előtervezési munkák folynak.
  • A Grabarics Dekorbeton létrehozását a Grabarics Kft. által kivitelezett munkák során felmerülő és a növekvő külső igények is indokolták. Új dekorbeton üzemünklétrehozásával egy régi álmunk vált valóra, mellyel további lépést tettünk a dekorbetonban rejlő lehetőségek jobb kiaknázása felé.
  • Egy 30 éves cég történetében szép számmal vannak nyugállományú munkatársak is, akik egykor maguk is szerves részei voltak a Grabaricsos mindennapoknak.