Menü
2019. 02. 07
2021-re készül el a Budai Irgalmasrendi Kórház
Mérföldkőhöz érkezett a Budai Irgalmasrendi Kórház komplex fejlesztése, miután a beruházás második ütemének kiviteli terve a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, Kozma Imre atya által elfogadásra került. A beruházás folyamán a Frankel Leó út 17-19. szám alatti kórház felújítása, valamint egy új központi épület megépítése valósul meg 2021 év végéig. A 17,7 milliárdos beruházás kivitelezési jogát nyílt közbeszerzési eljárás során a Grabarics Építőipari Kft. nyerte el.
2021-re készül el a Budai Irgalmasrendi Kórház

 

A beruházás első üteme – melynek kivitelezője szintén a Grabarics Kft. - az Irgalmasrend saját beruházásaként valósul meg, míg az új, a történelmi épület és az udvaron épülő szárny teljes, 17,7 milliárdos költségvetéséből mintegy 13 milliárdot az állam ad a kórház fejlesztéséhez.

 

A 2. ütem során épülő régi, műemléki kórházépület kivitelezésének sajátossága, hogy az építkezés alatt végig biztosítani kell az intézmény folyamatos és zökkenőmentes működését, illetve a gyógyító munkához szükséges nyugalmat és környezeti feltételeket úgy, hogy a falaktól néha csak néhány méterre zajlanak a munkálatok.

 

Az beruházás mindkét ütemének generáltervezője a Kramer, Kiss és Társaik Építészeti és Generáltervező Kft, akik a védett műemlék és világörökségi helyszín, illetve a gyönyörű környezeti adottságok között igyekeztek a betegek mielőbbi gyógyulását, a gyógyítást végző és segítő dolgozók munkáját megkönnyítő téralakítású épületegyüttest tervezni a Betegápoló Irgalmasrend szellemében.

2021-re készül el a Budai Irgalmasrendi Kórház
2021-re készül el a Budai Irgalmasrendi Kórház
  • Gödöllő több mint 30 ezer lakójának régóta vágya és igénye egy korszerű és megfelelő befogadóképességű uszoda. Ez már 2012 táján is megfogalmazódott, de az eltelt évek alatt a társadalmi igényt a Szent István Egyetem bővülése és a kötelező úszásoktatás bevezetése egyaránt erősítette. Végül hosszú előzmények után a tényleges kivitelezés a munkagödörrel és a terület elhatárolással 2018-ban indult, mára pedig zökkenőmentesen, látványos ütemben halad.
  • Elkészült a Budai Irgalmasrendi Kórház első üteme, melynek keretében új épületszárnnyal bővült a kórház. Az építés időszaka alatt mindvégig működött a régi épületben az összes fekvőbetegosztály, a járóbeteg szakrendelésekkel együtt.
  • A Grabarics Építőipari Kft. nyílt közbeszerzési eljárás keretében elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság „EMC mérőlabor és szerverközpont építése” projekt kivitelezési jogát. Az új épületszárny - egy többfunkciós műszaki létesítmény - nagyszabású bontási és építési munkálatai május végén indulnak az NMHH Visegrádi utcai telephelyén
  • Látványos fázisához érkezett a beruházás, megkezdődött a versenymedence és az azt kétoldalról ölelő 600 fős lelátó feletti nagykupola építése íves kialakítású rétegelt ragasztott fatartóval. A kör alakú szerkezet teljesen egyedülálló, emellett Magyarország három legnagyobb rétegelt ragasztott fatartós kupolája közé sorolható.
  • A több mint 15 ezer négyzetméteres szálloda a Balaton egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési projektjének része. A BalaLand Hotel¬¬¬***** családi szálloda több mint 8,5 milliárd forintból a Grabarics Építőipari Kft. kivitelezésében valósul meg.