Menü
2014. 10. 28
Folytatódik a lakásépítés a XIII. kerületben
Vállalatunk Megbízást kapott a három mélygarázs szint + teljes földszint, illetve az A és B épületszárny 1-9 emeletének befejező generálkivitelezési munkára, melynek keretében az I. ütemben mintegy 160 lakás kulcsrakész megépítésére kerül sor.
Folytatódik a lakásépítés a XIII. kerületben

Vállalatunk Megbízást kapott a három mélygarázs szint + teljes földszint, illetve az A és B épületszárny 1-9 emeletének befejező generálkivitelezési munkára, melynek keretében az I. ütemben mintegy 160 lakás kulcsrakész megépítésére kerül sor.

A Budapest XIII. kerületének Teve utcai, 18-28. szám alatt épülő Sidi Angel lakóépület generálkivitelezésének története 2011 novemberében kezdődött, amikor is szerződést kötöttünk a 328 lakásos ház megépítésére. Az építkezés azóta egyszer felfüggesztésre került a Megrendelő által, majd az elmúlt két évben megépült az összesen 4 toronyból álló komplexum első két tömbjének szerkezete. Az  értékesítések előrehaladásával a kivitelezés most új lendületet kapott, Vállalatunk Megbízást kapott a három mélygarázs szint + teljes földszint, illetve az A és B épületszárny 1-9 emeletének befejező generálkivitelezési munkára, melynek keretében az I. ütemben mintegy 160 lakás kulcsrakész megépítésére kerül sor. A falazási munkák szeptember 1-vel megkezdődtek, eddig volt lehetőségük a vásárlóknak lakásaik egyedi igény szerinti kialakítására.


A válság hatására számottevően csökkent a biztos hátterű ingatlanfejlesztők száma, a nagyobb volumenű lakóingatlan fejlesztések pedig szinte teljesen leálltak. A piacon eddig túlnyomórészt kis lakásszámú fejlesztésekből lehetett választani, ahol nem banki finanszírozásból, hanem a vevők előlegeiből igyekeztek fedezni a felmerülő költségeket. A Sidi Angel lakásprojekt ebben a piaci környezetben érvényesül. Többek között a frekventált környéknek, a megbízható beruházói háttérnek és az alacsony kezdőrészletnek köszönhetően az A épületszárny lakásainak 40%-a már előértékesítésben elkelt, illetve a B épület stúdió lakásaira is nagy az érdeklődés (forrás: sidiangel.com).

A Sidi Angel lakóépület főbb adatai:

Telekterület 511 m2
Lakások száma 328
Parkolóhelyek száma 412
Építménymagasság 25,78 m
Szintek száma 10

Folytatódik a lakásépítés a XIII. kerületben
  • Elkészült Európa egyik legmodernebb hírközléstechnikai komplexuma, ami a Narnia-regényfolyam varázslatos világára hasonlít – mondta Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a szervezet mérésügyi épületkomplexumának átadóján.
  • Nagyszabású létesítménnyel gazdagodott Szeged 2021 decemberében, amikor átadták a Szegedi Multifunkcionális Kézilabdacsarnokot (más nevén a PICK Arénát). ). A sportközpont komplett előregyártott szerkezetének gyártmány tervezését, az elemek gyártását és helyszíni szerelését a Grabarics Vasbeton végezte.
  • A Grabarics Development előkészítés alatt lévő projektje egy a Budapest II. kerület Pasaréten, a Kapy utca 16. szám alatti ingatlanon fog megvalósulni egy 5 lakásos társasház formájában. Jelenleg az előtervezési munkák folynak.
  • A Grabarics Dekorbeton létrehozását a Grabarics Kft. által kivitelezett munkák során felmerülő és a növekvő külső igények is indokolták. Új dekorbeton üzemünklétrehozásával egy régi álmunk vált valóra, mellyel további lépést tettünk a dekorbetonban rejlő lehetőségek jobb kiaknázása felé.
  • Egy 30 éves cég történetében szép számmal vannak nyugállományú munkatársak is, akik egykor maguk is szerves részei voltak a Grabaricsos mindennapoknak.