Hírek


Modern Városok Program keretében újul meg az egykori zöld SZTK épülete Dunaújvárosban

<<< Vissza
 
2018.02.02

A kivitelezői konzorcium részére a munkaterület átadása január hónapban megtörtént, ezt követően került a felvonulási terület lekerítésére, a kivitelezési munkák megkezdődtek.

A kivitelezés befejezése után a Járási Hivatal összes szervezeti egysége megtalálható lesz az épületben, lényegesen megkönnyítve a helyi és környékbeli lakosok számára az ügyintézést. A hivatal kilenc egysége közül a Hatósági, a Gyámügyi, az Építésügyi, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, a Földhivatali, a Népességügyi és a Társadalombiztosítási Osztály kap majd helyet itt. A közel ötezer négyzetméteres, XXI. századi színvonalú épületben 134 hivatali dolgozó szolgálja majd ki az ügyfeleket. A földszinten és az első emeleten nyitott, ügyfélhívó rendszerrel ellátott ügyfélszolgálati helyek lesznek, kényelmes ügyfélvárókkal. Itt kap majd helyet az irattár és több 10-15 fős tárgyalóterem, valamint egy 100 fő befogadására alkalmas rendezvénytermet is kialakítanak. Az átalakítás költsége közel 1,2 milliárd forint.